TARTÓS CSOKOLÁDÉ


Lejegyeztem miközben egy klassz csapatra, a Kollégáimra emlékeztem, akik úgy tudom, "bírták" a 
humoromat.  Így ezt a kis szösszenetemet is.


  A csokoládét jobb kezünk mutató-,  és hüvelykujja közé vesszük, és miután szemrevételezéssel
megállapítottuk, hogy még nem harapott bele senki, orrunk előtt lassú mozdulatokkal többször
elhúzzuk.
Mivel a csokoládé csomagolása légmentes, nem valószínű, hogy bármilyen illatot éreznénk.
Korábbi tapasztalatainkra támaszkodva mégis felidézhetjük agyunkban a csokoládé fogalmához
kapcsolódott információkat: úgymint szín, szag, állag. Sőt, ezek után az ízét is szinte a szánkban
fogjuk érezni, amiből kifolyólag a csokoládé felbontása és elfogyasztása teljesen feleslegessé válik.

A továbbiakban a tartósság megőrzése érdekében az eljárás a következő:
Keressünk az otthonunkban egy nyugodt, félreeső zugot, ahol minimum egy – de lehet kettő is –
mai festő  képe, mint például Z. Gedeon „Csendélet csokoládéval” című festménye lóg, s egy rokokó
stílusú bonbonierbe - további felhasználásig - helyezzük el a csokoládénkat. A következő alakalom
ugyanis csak egy év múlva – a névnapunkon - adódik, amikor is elővesszük, s miután eszünkbe jut,
hogy ennek már a szavatossági ideje régen lejárt, penészes is lehet és ehetetlen, felbontás nélkül
visszatehetjük a helyére.

Ezen folyamatot célszerű minden évben egy alkalommal megismételni egészen a nyugdíjba
vonulásunkig. Akkor viszont már nyugodtan kidobhatjuk a kukába, és lelkiismeret-furdalás nélkül
megállapíthatjuk, hogy annak idején – úgy 15-20 évvel ezelőtt (idő nem fontos) – micsoda sóher
társaság volt, hogy csak egy nyomorult szelet csokoládét tudtak venni ajándékba.
Ráadásul olyat, amit világéletemben utáltam.


Kelt: valamikor 2000. év környékén
/+- 2év... :))))/


Lejegyeztem:
2013 .07.03.
Zsefy Zsanett


Megjegyzések