PIRI ÉS A KIS BOGYÓ


Egy kezdő vezető esete egy ismert humorista stílusában elbeszélve.
/Igaz történet./


A téli égbolt csendjét varjúkárogás sem zavarta meg.

Nem, mert az is megfagyott.
A hentesbolttal szemközt egy "Megállni Tilos" tábla alatt fészket rakott egy kis Polski. Fehéren, üresen.


A bolt is fehér. De nem üres.
Tele van.
Hentessel, vevővel, Pirivel, tepertővel.

Piri meg a hentessel, aki kezdő.
Ő nem kezdő. Mármint Piri.
A munkahelyén sem, ahol szennyvizet elemez.
A vizet ugyan jobban szereti, de az nincs.
Mármint ivóvíz.
(Illetve van, csak rossz helyen folyik:
a hidegvizes csapból melegvíz,
a melegvizes csapból büdös víz,
a csatornából..
Szerencsére még onnan semmi.
Legalábbis ott, ahol nem kell.)

Szóval Pircsi a hentes előtt áll,
s gyakorlottan rendel három doboz tepertőt.
Mármint krémet.
Szereti.
A tepertőt.
A munkatársai meg őt.
Ő még nem tudja melyiket válassza.

Fiatal.
Van még rá ideje.

Pircsi s a tepertők végre boltból ki,
Bogyóba be.
(Ez a Bogyó nem az a bogyó!
Mármint nem mérgező!
De azért lehet halálos.
Féktávolságon belül..)

Pircsi tudja ezt.
Vár.
Nem indul.
Mármint a Polski.

Még mindig vár.
Azután integetni kezd.
Piri.
Az a másik csak nem indul.

Piri újra integet.
Lehet, hogy nem eléggé?

Piri egyre jobban gesztikulál és tagol.

A mögötte lévő kocsiban a Polski visszapillantó tükréből
szájról olvasást gyakorolnak.

Nem publikus.

De végre megértették!

Piri oldalra pillant, s kellemes bizsergés futja át,
amint a mögötte álló kocsi lassan elhúz mellette.

Oldalán Police felirat.


Azóta már nem kezdő.
Bár egyébként sem.
Csak azt utálja, ha kislánynak nézik.
Ő utálja.
Más viszont szeretné.

Ja és még egyet utál: a tepertőt.
Most már vegetáriánus.


Na, talán csak ebben az egyben kezdő!

2009.08.10.
Zsefy Zsanett


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése