NA, DE CICUS!


Már egy éve nálunk élt Micó, s egyre erősödött a kapcsolat közte és köztem. Kezdtük megérezni ki
mit szeret, mire allergiás. Ő tudta, hogy az asztal tabu - elégszer kapott a nyakára a virágápoló
spricflaskából vizet, hogy megtanulja.
Én tudtam, hogy csak addig vehetem kézbe őkelmét, míg kettőig számolok, mert azután jött a
karomba tizennyolc köröm. (A macskáknak a hátsó lábaikon csak négy-négy köröm van.)
Ő tudta, hogy mikor jövök haza a munkából, még a kutyusunk csak hegyezni kezdte a fülét, amikor
Micó már az előszoba ajtó előtt ült és várt.
Én viszont azt tudtam, hogy hiába csalogatom mindenféle flancos cicakosárba, Micó a legjobban a
fürdőszoba csendes félhomályában, egy műanyag tálban érzi jól magát. (Éveken át csakis itt
hallottam dorombolni.)
Azt is tudta őcicasága, hogy a karomélesítésre a kárpit nem való! Általában betartotta, de hát mindig
a tiltott gyümölcs a legfinomabb!

- Ne problémázz rajta! - mondta Nórika, az állateledel boltos. Van már macskariasztó spray, használd
azt. Azt mondják, amit azzal befújnak napokig a közelébe se merészkednek macskák.
Ez igencsak jó ötletnek bizonyult, bár amikor a riasztó árára terelődött a szó már kissé én is
megriadtam. Na, de egyszer megéri kipróbálni! Ennyiért csak nem valami vacakot sóznak az
emberre?!

Így hát megelőlegezett elégedettséggel - amit a sikeres eredmény gondolata gerjesztett bennem -
vittem haza a csodaszert.
- Most jól kitolok veled! - gonoszkodtam magamban.

Otthon körbefújtam a nappaliban az összes kanapét, fotelt amit cicakarommentes övezetté kívántam
kijelölni. Sőt, azt megelőzendő, hogy egyáltalán ezen bútorok közelébe se vágyjon még a szőnyeget
is jól körbe fújkáltam. (Eközben Micát természetesen elzártam az étkezőkonyhába. Egyrészt, nehogy ijedtében kiugorjon a nappali ablakán amíg fújkálok. Korábban ugyanis a pfü-pfü hangot a vizet köpő flaska hangjaként rögzítette az agyacskája - amiben persze én voltam a ludas -, másrészt a meglepetést sem akartam elrontani. Sem az övét, sem az enyémet.)

- Micó! Micike!- hívogattam némi hátsógondolattal.
Ez ma nem igen jön be ide - gondoltam, ahogy a pici orrát mozgató, gyanakvóan szimatolgató
macskám néztem.
(- Mukodik - mondtam volna , de akkor még a "Nagy Uri" legfeljebb álmaiban aratta a "babérokat" a
magyar médiában..)

Na mivel a projekt bevált - Mica a nappali és az étkező közötti küszöbön letelepedve buzgón,
szájtátva szimatolgatta a szobát - nyugodtan elkezdtem a konyhai szokásos terepgyakorlataimat...
Tudni kell, hogy L alakú az étkező konyhánk, így az ominózus küszöböt - a nappalit pedig pláne -
főzés közben nem tudom szemmel tartani. Házisárkány teendőim közepette egyszer csak felrémlett
bennem, hogy megnézem szegény, szomorú cicámat, s megvigasztalom, hogy nyugodjon meg, a
többi helyiségben még tiszta számára a levegő..
Csakhogy a küszöbön nem ült senki. Odaóvakodtam a nappali ajtajához, s mit látnak szemeim?

Mica a fotel kárpitozott fejtámláját átölelve enyelgett jobbra, enyelgett balra, fület dörzsölt, nyakat
tekert, hempergőzött. Tisztára, mint amikor búgott.
- Na, de Micó! - korholtam pironkodva. - Az csak fotel!

A cicámat még másnap is kifejezetten vonzotta a macskariasztó. Nem tudom mi lehetett benne.
Egy biztos, nem győztem kiszellőztetni, hogy végre testileg, lelkileg el tudjon válni a cicám a
foteltől..

A riasztó pedig elég riasztó hatásával együtt a kukában landolt.

2009.08.14.
Zasefy Zsanett

Megjegyzések